Berger túrabeszámoló

2018.08.11-18

Idén nyáron lefelé (is) tologattuk a határainkat. Megnéztük a világ egykoron legmélyebbként számon tartott barlangját, az elsőként feltárt "ezrest", a Gouffre Berger-t (https://en.wikipedia.org/wiki/Gouffre_Berger); a még búvármerülés nélkül elérhető -1122 m mélyen található végpontig. Érthetetlen módon már az előző túrán, Kantábriában a nyomunkba szegődött egy felhő, ami ide is elkísért minket. Ezt bántuk is, meg nem is: minden korábban leszálló magyar csapat beszámolója kis vízről szólt, nekünk viszont egy nappal egy árvíz után volt szerencsénk megnézni a barlangot. Persze fázós túra volt, de így utólag nem bánjuk: hatalmas élmény volt a dübörgő barlangban túrázni.

Egy hetet szántunk a túrára, és utólag bebizonyosodott, hogy nagyon jól tettük: több napot kellett a megfelelő időjárásra várva felszíni csavargással eltölteni.

A díszes társaság. Akklimatizálódunk. Fotó: Szittner Zsuzsi

A Berger nemzetközi barlangász körökben rendkívül népszerű túracélpont ("könnyű ezres"), amit mi is tapasztaltunk kijövetelkor, amikor át kellett verekednünk magunkat a lefelé igyekvő tömegen. A népszerűség átka - ami egyben a mi szerencsénk is -, hogy a barlang kutatói idén már hatodik évben rendeznek barlangtakarító tábort, amelynek keretében több száz fős nemzetközi csapat részvételével gyűjtik össze és depózzák egyre feljebb a feltárás óta a barlangban összegyűlt sok köbméternyi szemetet. Itt nem kizárólag/feltétlenül eldobált csokipapírokra kell gondolni, sokkal inkább korábban a barlangba beépített, de mára már a felismerhetetlenségig tönkrement technikai eszközök maradványaira, bivakban hagyott felszerelési tárgyakra, stb., stb., amelyekről a lent hagyáskor akár jóhiszeműen azt is gondolhatjuk, hogy valakinek még jól jöhetnek. Csak hát a barlangot az 50-es évek óta kutatják; ennyi idő alatt azért nem kis mennyiségű szemét gyűlt fel. A tábori részvétel feltétele az volt, hogy mindenki vérmérsékletének megfelelően valamennyi szemetet a barlangban kialakított tíz depó egyikéből egy fentebbibe - vagy lehetőség szerint a felszínre - szállítson. Az egész takarító akció példásan szervezett volt. Mivel mi a tábor legvégére érkeztünk, a 6 éves munka eredményeképpen egy teljesen tiszta barlangban túrázhattunk.

Itt az ideje, hogy lemenjünk 1000 méter mélyre. Most, hogy végre süt a nap. :D Fotó: ID

'Előtte'... mármint az indulás előtti percek. 'Utána' fotó nem készült, de pont ugyanígy néztünk ki, csak kicsit vizesebben, és egy nagy élménnyel gazdagabban immár.

Balról jobbra: Szittner Zsuzsi, Stieber Bence, ID és Tóth Attila. 

Aznap szerdán, közvetlenül az árvíz után csupán 3 csapat túrázott a végpontig: egy párocska, egy 4 fős francia csapat és mi. A víz elég gyorsan végigvonul a barlangon: a lefelé még áztatós aknasor másnapra szinte teljesen kiszáradt. A sokszor emlegetett tavat is csak lefelé kellett kerülnünk a majomhidakon, másnapra csak valami sáros pocsolya maradt belőle. A legnagyobb élményt mégis a Hurrikán akna jelentette, már majdnem a túránk végpontjánál, amiben a vízesést a saját maga által keltett forgószél csavarta és csapta szét iszonyatos erővel. Hiába küzdöttük át magunkat a szakadt, toldozott- foltozott majomhidakon a víz fölött, itt az első pillanatban rommá áztunk szélviharban a vízpermettől. Kifelé menet megkerestük Torda Pisti emléktábláját, és gyújtottunk egy mécsest a tiszteletére. 

Lakóhelyünk, a 'Camp 1' -494 m mélyen. 3 full extrás fólia sátor volt felállítva, polifoamokkal kibélelve, csak be kellett költöznünk. Ettől a ponttól kezdődik a nagy víz a barlangban, ami nekünk az árvíz utáni első napon különösen látványos volt. Ezért aztán lejjebb sajnos fotók sem készültek. Fotó: Szittner Zsuzsi

A barlang alsó szakaszán nem lehet anélkül végigmenni, hogy az ember ne gondolkodna el rajta, hogyan nézhet ki mindez árvízkor. Az általunk látott nagy, de abszolút biztonságos vízálláskor is tekintélyt parancsoló volt a víz ereje... Másnap, miután levonult a nagy víz, megtelt a barlang boldog túrázókkal: kisebb nemzetközi tömegen kellett átverekednünk magunkat, hogy végre kijussunk. Volt köztük magányosan tévelygő francia úr (aki a végpont előtti Grand Canyontól fordult vissza két társát hátrahagyva), újabb párocska, és amerikai fotós fiú, akinek ID modellt állt. Hatalmas barlangász- turista csapatok jöttek szembe, akik a kötélen is kicsit nehézkesen közlekedtek, de csak -80- ig terveztek lemenni. Ez amiatt lepett meg minket, mert ez csak az első aknasor vége, aki idáig ereszkedik, nem sokat lát a barlangból. A bivakban valami szlovák futó csapat ébresztett minket, csodálkoztak egy darabig aztán elnyargaltak lefelé. Mi végtelenül kényelmesen, bivakkal mentünk, de itt szokás napon belül, tizen- pár óra alatt leszaladni és kiszaladni is. Igaz, úgy nem kell bivakos felszerelést cipelni, de így a nézelődésre is kevesebb lehetőség nyílik. A barlang mindenesetre lenyűgöző, de egyben nagyon tekintélyt parancsoló is. Köszönet a szervező Rémy Limagne- nak, aki követendő példát állít minden kutatócsoport elé!

Kiérkezésünk után nem sokkal ajándékba kaptuk ezt a naplementét. Fotó: Szittner Zsuzsi

A csapat. Balról jobbra: Stieber Bence, Tóth Attila, Szittner Zsuzsi és ID.

Megnéztünk egy gyönyörű szép kiépített barlangot is (Choranche). Türkizkék víz, fehér szalmacseppkövek. Fotó: Szittner Zsuzsi

Elcsavarogtunk pl. az Ecrins hegységbe is, ahol egy aprócska hegymászó temetőben megtaláltuk Zsigmondy Emil sírját. Fotó: Szittner Zsuzsi

Örülök, hogy mentünk! Még sok ilyen túrát!

by Szittner Zsuzsi