Monday, December 18, 2017

Téli bar(l)angolás a Bükkben

Létrás-tető, Bükk, 2017. december 08-10.


Bár a morfológiai bélyegek nem egyértelműek, de házi biológusunk szerint  a Myotis myotis egy példánya telel a latrina ajtaján
(Fotó - Bongyor)

December 8-án este Budapest különböző pontjairól autók indultak Létrás-tető irányába, hogy utasaik ismét egy jó hétvégét töltsenek barlangászattal a Bükkben. A péntek esti esőben dideregve, Arthurra várva az Árpád-híd alatt, elgondolkodtam, hogy mennyire volt jó ötlet két olyan barlangot választani erre a téli hétvégére, ahol jó eséllyel bőrig fogok ázni. Azonban ezeket a gondolatokat gyorsan elhessegettem és rájöttem, hogy igazából pont erre a kalandra vágyom. Közben megérkezett Arthur és Bence, gyorsan bepakoltuk a cuccaim és indultunk is. Az úton kísérleti zenei és komolyzenei tudásunkat bővíthettük, összességében kellemes számokkal ismerkedtünk meg. Útközben felvettük a szállások kulcsait és második autóként tíz óra körül megérkeztünk a házhoz. 

Bence 18. A gyertya lángja vígan ég, és mi csúszunk-csúszunk lefele még 
(Fotó - Joe)

Joe, Réka és Kornél nem sokkal előttünk jöttek. Gyorsan befűtöttünk a kályhába, ettünk, ittunk és vártuk a többieket. Hamarosan befutott Tamás, Katinka, Gomba, Zudi és Csatti, utánuk landoltak a Sasok Krisztivel, legvégül Zsuzsi, Bongyor, Attila és Fagyi érkezett meg. Kint folyamatosan havazott, bent viszont jó meleget adott a megpakolt vaskályha. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak előkerült egy torta gyertyákkal, Bence tizennyolcadik születésnapja alkalmából Attila sütött egyet, ami nagyon finom volt. A köszöntés után Bence megosztotta velünk, hogy lett Myotisos, anekdotáztunk, Arthur verset szavalt, majd hajnal három körül mindenki nyugovóra tért. 

Valaki lehúzta a színeket a tájról 
(Fotó - Joe)

Reggel gyönyörű napsütésre és havas tájra ébredtünk, reggeli után el is indult három csapat barlangba, volt, aki a felszínt választotta. Joe vezette csapat Lápa K-i felső ágba, Bongyorék a Fekete-barlangba, Gombával, Katinkával Attilával és Lacival a Diabáz-barlangba mentünk. Nekem ez volt az első Diabáz túrám. Először megnéztük a Szép-ágat, ezután indultunk az Agyagos-tó végponthoz. Szerencsére nem volt sok víz a barlangban és a Vízesés-aknában lévő elhúzásnak köszönhetően nem áztunk el az ereszkedés alatt. Ezután jött a Kanális és az Agyagos-szakasz, itt már nem úsztuk meg szárazon. Visszafelé a Vízesés-akna aljában ettünk, ittunk és elindultunk kifelé. Négy óra körül értünk a felszínre. A visszaúton egyszer csak Mályinkán kötöttünk ki, mivel nem ez volt a desztináció, így tettünk egy szép autós kirándulást mire visszaértünk a házhoz. Mi voltunk az elsők, el is kezdtük a chilis bab főzését, mire elkészült befutott a másik két csapat is. 

Mikulások bevetésen 
(Fotó - Csatti)

Dzsóék csapata a Lápában
(Fotó - Csatti)

Másnap reggel még szebb idő lett, Réka és Zsuzsi futni mentek a havas erdőbe a barlangos program helyett. Gombával a Bolhási-víznyelőbarlangba, Joeval pedig a Feketébe ment a csapat. Bongyor, Fagyi, Bence, Arthur és én a Pénz-pataki-víznyelőbarlangba indultunk. Már az első métereken tudtuk, hogy ez bizony egy vizes túra lesz. Nem vittünk slószt, így csak a Nagy-falig mentünk, de megfogadtuk, hogy hamarosan visszatérünk ide. Nagyon szép a barlang, szinte végig követtük a patakot lefelé, nekem egyik kedvenc hazai barlangom lett, azt sem bántam, hogy szépen eláztam.

Attila most tudta meg, hogy a Cassida a Fekete-bg. helyett 
a Létrási kutatóházban tölti a napot 
(Fotó - Csatti)

Mivel csak 6 főre volt engedélyünk, egyik társunk a barlang előtt várt ránk egész nap. 
Elfagyott végtagjait ágakkal pótoltuk.
(Fotó - Csatti)

Hazafelé megálltunk Lillafüreden egy kis meleg ételt enni, jól esett a hamburger, lángos. Este nyolc körül értünk haza. Szuper hétvége volt, köszi a szervezést és mindenkinek a részvételt!


Szöveg by Máté






Monday, November 6, 2017

Túra a Szemlőben

2017. október 12-én csoportunk a Szemlő-hegyi-barlangban járt. A Budai-hegység barlangjai (köztük a Szemlő is) termálvíz által jöttek létre, ami eltér az általános hidegvizes képződési módtól (pl. Baradla-barlang). A termálvizes kialakulás és az így létrejött képződmények nagyon ritkák, ezért a Szemlő-hegyi-barlang mellékágait nem lehet túl gyakran látogatni.




 1.:  A képen egy borsókövekkel és barlangi karfiolokkal borított szikla látható. Ezek mind a termálvíz által alakultak ki.  



2.: Borsóköves szikla. A borsókő az egykori melegvíz feletti szakaszon jött létre, a barlangban kb. 4-5 m magasságig figyelhető meg.



3.: A barlangi karfiolok a termálvíz szintje alatt alakultak ki.



4.: A Budai-hegység kiemelkedése hatására a termálvíz szintje a barlang alá került, így most, hogy a meleg víz már nem alakítja a barlang ismert részeit, a hideg víz veszi át a helyét. A barlang plafonján megfigyelhetőek a kisebb kezdetleges függőcseppkövek a borsókövek végein. 



5.: A csapat egy szűkület leküzdése utáni pihenőn.



6.: A kiépített rész elágazásához érkezve mászhatunk fel a Kuszoda nevű szakasz bejáratához. 



7.: Egyes szűkületek után meredek lemászás következik. Ilyenkor fontos társaink biztosítása.



8.: A barlang egy már régen feltárt részébe érkeztünk, a Fenyő-ágba.



9.: A képen egy barlangi gyöngy látható, amit kagyló hiányában kénytelen volt a csöpögő víz kialakítani.




 10.: A barlang 1930-as felfedezése óta folyamatosan folynak benne az új járatok feltárásai, azok keresése. Néhány helyen fellelhetőek az egykori kutatásokhoz használt eszközök maradványai is.

Fényképezte: Csatti
Írta: SasDóri
Rendezte: Tamás

Tuesday, August 29, 2017

Bivak a Kačnában

Kačna jama 2017. augusztus 11-13.



Két évvel ezelőtt jártunk utoljára a Kačnában, egy nagyon jó hangulatú túrán. Zsolt vetette föl, hogy ismét mehetnénk és egyben a T2 vizsgáját is letudná itt. Pénteken este hat órakor volt megbeszélve az indulás Kelenföldről. Itt némi zavart keltett a rendszerben, hogy a pályaudvar környékén több parkoló is van, de végül egymásra talált a két autó és rövid pakolás után elindult a nyolc fős társaság (Kriszti, Katinka, Zsuzsi, Zsolt, PAS, Bence, Enzo, Máté) Divača irányába. Az út első fele viszonylag eseménytelenül telt, a Montenegróban szerzett friss élményeket osztottuk meg egymással mindkét kocsiban. Kilenc óra körül a szlovén autópályán egy baleset miatt két órát kellet állnunk, egyesek alvással, mások beszélgetéssel próbálták elütni ezt a kényszerpihenőt. 


Lelkes és kipihent arcok a túra reggelén. (Fotó: Jóföldi Zsolt)

Valamikor hajnali fél három körül érkeztünk meg a Divača település melletti kis táborhelyre. Mindenki gyorsan előkapta a hálózsákját és elhelyezkedett az alvásra kiszemelt padon, asztalon. A visszabeszélő hörcsög rövid esti meséje után hamar elszunnyadt mindenki. 
Reggel villámlásra és heves esőzésre ébredtünk, szerencsére nem áztunk el, mert tető volt a fejünk felett, azonban a sok eső némi aggodalomra adott okot, mivel a barlang alsó szintjei árvízveszélyesek. Már előző nap is szorgalmasan nézegettük az időjárás előrejelzést, ugyanis egy nagy zivatar cella haladt végig az országon. Az esőnek és a késői lefekvésnek is betudható, hogy reggel mindenki nehezen bújt ki a hálózsákból és valahogy a bagek összepakolása is lassabban ment. A hálózsákok begyömöszölése a bagbe a túra egyik legnehezebb része, embert próbáló feladat volt.

Ez mind be kell, hogy férjen a bagekbe! (Fotó: Szittner Zsuzsi)

Zsolt, PAS és Enzo elindultak a barlanghoz beszerelni, a többiek addig bementek a faluba vizet venni, előtte persze leellenőriztük, hogy telefon, pénztárca nem maradt-e a kocsi tetején. :) A visszabeszélő hörcsög néma maradt a föld alatt, ennek nem valamiféle spirituális okai voltak, sokkal egyszerűbb: az elem belőle a walkie talkie-ba került, amin a két csapat tartotta a kapcsolatot, de hát az élet kegyetlen. A beszerelés nem ment gyorsan, de nem is számítottunk rá, inkább legyen biztos! A rókalyuk alatt az akna ellentétes oldalán szerelni nem kis kihívás.  

Mindenki leért az aknasoron, újra együtt a csapat. (Fotó: Jóföldi Zsolt)

Amikor a második csapat is megkapta a jelet, elindult lefelé. Krisztinek ez volt az első „nagy” barlangja, illetve az első, ahol baget vitt magával. Nagyon ügyesen haladt lefelé, végül a sort zárva én is leértem. Zsolt nagyon kényelmes pályát készített, köszönet érte! Az akna alján ledepóztuk a slószt (az már nem kellett a barlang további részébe) és elindultunk a bivak felé. A bivakban leraktuk a bageket, mindenki evett egy kicsit, megtudtuk, hogy az Auchan nemzetközi részlegén egész jó zacskós túrakajákat lehet beszerezni, aztán elindultunk a Reka folyóhoz. 

Hiszen minden épeszű ember vízparton tölti a nyarat! :) (Fotó: Jóföldi Zsolt)

A Saturn terem utáni csónakázás ismét vidám perceket teremtett, főleg a tudat, hogy valahol ereszt a csónak. Extra feladatként a tóba esett strandlabdát is ki kellett hozni. A múltkori túra emlékei szerint egy hosszú túrára számítottam, azonban nagyon hamar odaértünk. Ismét bebizonyosodott, hogy nincs szükség még kényszerbeülőre sem ezen a szakaszon. A barlang elképesztő méretei, termei, cseppkőoszlopai nagy benyomást tettek ránk. Aki nem látja, nem is hiszi, hogy itt a föld alatt 200 méterrel stadionnyi termeken át vezet az utunk. 

Vízesés a Reka folyón. A túránk egyik végpontja. (Fotó: Szittner Zsuzsi)

A folyónál jött a megdöbbenés, nagyon alacsony volt a vízszint, mind a két irányba be lehetett sétálni kb. 200 métert. Egyikünk sem volt még itt ilyen alacsony vízállás mellett, élveztük is a felfedezés lehetőségét. A folyónál - a barlang többi részéhez képest - érezhetően, 5-8°C-kal melegebb volt, meg is izzadtunk. A folyóban 20-25 cm-es, pigment nélküli, fehér halakat láttunk, igencsak csodálkozhattak a lámpák fénye láttán ezek a sötéthez szokott állatok. A lábunk elé úszott egy angolna is, de rövid ismeretség után faképnél hagyott minket, eltűnt a kövek között. Neked is szép napot! A folyón fölfelé egy nagy tó és egy vízesés állta utunkat, ez elég látványos volt, úgyhogy itt csináltunk is néhány fényképet, majd visszaindultunk a bivakba.


Enzo jól megnéz egy cseppkőképződményt. (Fotó: Szittner Zsuzsi)

Az egész túra fotózással, pihenőkkel együtt kb. öt óra volt. A bivakban előkerültek a hálózsákok, főzők és mindenki elkezdte kotyvasztani a jól bevált vacsoráját. Katinkának, Krisztinek és Enzonak ez volt az első bivakja, a lányok itt avatták fel először barlangban a frissen beszerzett téli Zajo egyenhálózsákjaikat, ami kellett is, mert kb. 5°C és enyhe barlangi légáramlat volt a teremben. A főzők és teamécsesek fénye nagyon jó hangulatot teremtett. Teli hassal, kellemesen elfáradva, kb. hajnali egyre mindenki aludt.

 Táplálkozás a bivakban. (Fotó: Jóföldi Zsolt)

Reggel hétkor szólt az ébresztő, persze senkinek nem volt kedve felkelni. A vasárnapi terv a Szép-ág bejárása volt. Nem jutott rá sok időnk, mert hétfőn sajnos mindenkinek dolgoznia kellett és időben vissza akartunk érni Budapestre. A csapat két részre oszlott, az első fele elindult kifelé a barlangból, a többiek még túráztak a Szép-ágban.


Barlangi gótika a Szép-ágban. (Fotó: Szittner Zsuzsi)

Felfelé kb. 20 tagra osztott, 200 méter mászás várt ránk, függőleges falakkal, aknákkal, párkányokkal. Majdnem mindenkin két bag lógott, de ezzel együtt délután négyre mindenki kiért a barlangból, leghátul Zsuzsi, ő szerelt ki, és Zsolt segített neki. A barlang szájánál árnyékos rejtekhelyükön nem hiába vártak ránk kitartóan a jutisörök. Végül összepakoltunk, megpróbáltuk felszámolni a barlanglátta élelmiszerkészletünk utolsó falatjait is, majd elindultunk hazafelé. A Balatonnál belefutottunk a vasárnapi csúcsforgalomba, de így is emberi időben, este tizenegyre Budapesten voltunk. Ismét egy nagyon jó hangulatú Kačna túrán vagyunk túl, köszönet a szervezőknek és minden résztvevőnek, jövünk jövőre is! 

Máté, Enzo, Katinka

Túra után szétszórtan. (Fotó: Jóföldi Zsolt)

A beszerelési vázlat Jóföldi Zsoltnak köszönhetően elérhető az alábbi linken:




Saturday, March 11, 2017

Csodálatos Barlangvilág rajzpályázat

Idén is kihirdetésre került a rajzpályázatunk. Részletek alább:



A pályázat kiírását itt érhetitek el:
https://drive.google.com/file/d/0B6KnePzBo9FaUjJyR0hReTZBYUtqQVZ1Y0pSRnJxMWRJNGxz/view?usp=sharing

A jelentkezési lapot itt:
https://drive.google.com/file/d/0B6KnePzBo9FaOEd5WUlFQ3I5Sk5PbnNqQ2I3R2VXUzlPTjZ3/view?usp=sharing

1% segítség a Myotis támogatására

Myotis az idei évtől tud fogadni adó 1% felajánlásokat. Tisztelettel kérnénk, hogy aki teheti támogasson minket az adó 1% felajánlásával a Speleo Myotis Barlangász, Természetjáró és Természetvédő Egyesület javára. A rendelkező nyilatkozaton csak az adószámot kell megadni, ez a mi esetünkben:

18505696-1-41

 Köszönjük!

Rólunk

Hivatalos nevünk:
Speleo Myotis Barlangász, Természetvédő és Természetjáró Egyesület

Székhelyünk:

1032 Budapest, Föld utca 53. fsz. 7.

Alapszabályunk:
Alapszabály

Sunday, February 19, 2017

Hello Underworld!

Itt hamarosan a Speleo Myotis barlangászcsapat oldala pattan majd ki a földből! Addig is: