Aggteleki nagytúra
…avagy jól megjártuk
Barlangász-tanoncok
lennénk…
A
barlangásszá válás útjai megannyi határcseppkővel vannak kikövezve, melyeken mi,
barlangász-palánták (speleologist minor
vulgaris) kúszva, traverzálva, vagy az esetek döntő többségében, botladozva
lépegetünk fokozatosan előre, hogy tapasztaltabb társaink segítségével
elsajátítsuk a biztos alapokat.
A
2019-es alaptanfolyam kiscsapata is új mérföldkőhöz érkezett, amikor eljött a várva
várt pillanata az első nagy közös hétvégi túránknak az aggteleki karsztvidék
meseszerű barlangvilágában.
A
tanfolyamon már a bemutatkozások során kiderült, hogy nagyon vegyes összetételű
társaság jött össze, különböző motivációtól vezérelve. Van, aki elsődlegesen kalandvágyból
jelentkezett, hogy tovább feszegesse a határait, van olyan társunk, aki a
családi hagyományt szeretné folytatni és vagyunk páran, akik kíváncsiságból
vágtunk bele az egészbe.
A
közös nevező és hajtóerő talán mindegyikünknél az, hogy szeretnénk megismerni a
föld alatt rejtőző csodabirodalmakat.
Kell egy csapat…
A
hétvége jó alkalmat kínált az összecsiszolódásra is, mert az alapvető udvariassági
formalitásokon ugyan már sikerült átlendülnünk, de a kissé félszeg és olykor
hallgatag szemlélődésen bőven innen bivakoltunk még, ami komikus szituációkat
is eredményezett már köztünk. A szerdai nyílt túrák alkalmával olyan furcsa diskurzusok
hangzottak el a barlang mélyén, hogy:
„elnézést, de te mit
ajánlanál…fejjel vagy inkább lábbal előre?”
vagy, hogy „ha nem
probléma, légyszi biztosíts, mert úgy érzem, elkezdtem lefele csúszni a lejtőn”
és az örök klasszikus „köszi,
hogy rádléphettem”
Megtanultuk
időközben, hogy a barlangászat egy igazi csapatban végzett tevékenység, egymást
segítve, támogatva kell haladni és csak annyira vagyunk erősek, amennyire a
csapat leggyengébb tagja az…szóval nincs más hátra…kell egy csapat.
Aggtelekre rea meneh utu
Az
oktatóink előre felkészítettek minket, hogy milyen alapvető felszerelésekre
lesz szükségünk az esti pálinkán túl a túrákhoz és vegyük ezt komolyan, mert
egyben a túléléshez is.
Ennek
fele se tréfa és a magam részéről elmondható, hogy némileg megalapozottnak
bizonyultak a hiányos felszerelés miatti aggályok, mert az overálom nem készült
el időre és pénteken még nagy gumicsizma felderítő akcióval töltöttem a
bepakolás helyett az indulás előtti értékes és vészesen fogyatkozó időt. Közben
szemlátomást ki-ki a maga démonjaival vívott ádáz csatát, mert egymás után jöttek
a zavaros üzenetek a társaimtól is, hogy hol vannak a fejvédők, hány aláöltöző
kell, nekem nincs még műnyulam, mi is az a lavinazsinór és mi is az, ami nem
lavinazsinór… Valaki feltette azt a merészen őszinte, de jogalapot nem
nélkülöző kérdést is, hogy vajon hogy fogjuk egymást elviselni ennyi ideig
összezárva.
Az
utazás önmagában is élmény volt, mert a sokat látott és annál is többet megélt 105-ös
kisbusz fedélzetén megismerkedhettünk Attilával, ID-vel és Katinkával, akik
tapasztalt barlangászok révén megannyi anekdotával tették színesebbé az utat.
Ahogy
az Aggteleki Nemzeti Park girbegurba betonútjain kanyarogva közeledtünk a végcélunk
felé, az orkánerejű szél felkavarta a színes avart körülöttünk az esti
reflektorfényben és én úgy éreztem, hogy a 105-ös járatnak a torony megadta a
felszállási engedélyt, a kaland hivatalosan itt és most a kezdetét vette.
 |
| A 105-ös kisbusz. |
Szombati bar(l)angolás
A
péntek este a megérkezés, a szobák elfoglalása, az összecsiszolódás és persze
az első koccintások jegyében telt a híres nevezetes szódás szállás eklektikusan
otthonos berkeiben.
Fogadni
mertem volna, hogy a hajnalig tartó zsivaj után nehezen indul majd a reggeli
barlangmenet, de a meglepetésemre mindenki készenlétben várta az indulás
pillanatát. Két csoportba rendeződve a Vass Imre és a Szabadság Barlang felé vettük
az irányt a túravezetőkkel. (Mivel a Vass Imre barlangba tartó csoporthoz
csatlakoztam, a másik túra krónikáinak megírása másra vár.)
Vass Imre barlang
Szerencsések
voltunk, mert Attila és Cuccos mellett, Stieber József úr is csatlakozott
hozzánk, aki az aggteleki barlangvilág egyik legjobb ismerője. Megtudtuk, hogy
a barlangban jelenleg is komoly kutatómunkálatok folynak teljes gőzerővel és
nagyon érdekes eredmények születettek többek között a barlangi vízrendszerhálózat
vizsgálata kapcsán. Attila is sokat dolgozik a feltárásokon, a tapasztalatait
megosztotta velünk és a barlangkutatás iránti lelkesedése kicsit ránk is
átragadt, amikor annak izgalmait ecsetelte.
A
barlangban telelő denevérpopulációt is megszemlélhettük haladás közben az elénk
táruló cseppkő alakzatokkal együtt. A kedvencem a fehéren csillogó kísértet
nevű képződmény volt, ami vészjósló neve ellenére alapvetően egy hatalmas
cukormázzal bevont pufók süteményre hasonlított. Valaki felvetette, hogy
gondolt már arra is, hogy minden csokiból van a barlangban, amiből csipegethetne
útközben.
 |
| A Vass Imre barlang bejáratánál. |
Kossuth barlang
A
vizes barlangjárás mikéntje még induláskor is balladai homályba burkolózott
(számomra), mert sehogy sem volt világos, hogy mennyire is vizes, ami vizes,
avagy megússzuk e szárazon és, hogy egyáltalán megakarjuk e úszni.
Az
aggályok szerencsére cseppet sem igazolódtak be, mert még órákig kalandoztunk
volna még lelkesedésünkben a víz felett átívelő drótköteleken egyensúlyozva az
izgalmas barlangi terepen. Csuromvizesen ázva-fázva, de széles mosolyú
ábrázattal hagytuk magunk mögött a barlangot miközben kifele menet, ahogy
viziszörnyként a rácsok mögül felbukkantunk a napvilágra, egy éppen arra
kiránduló család számára okozhattunk több ismeretlenes egyenletet. Remélem,
hogy azóta túltették magukat az eseten.
Este van, este van (?!)
A
barlangjárás valami időnyelő csapda lehet…amire feleszméltünk már el is telt a
szombati nap aktív része.
Igazi
csapatépítő játékok bontakoztak ki spontán módon közben, mint például az, hogy hogy
teregessünk ki egy rakat csuromvizes ruhát a rendelkezésünkre álló szűkösnek
mondható felületek maximális igénybevételével. Volt, aki a szarvasagancs
relikviákra voksolt és volt, aki majdnem odakozmálta a fűtőtestre gyors
száradás reményében pozícionált friss és ropogós overált. Nemhiába…elvégre mindenki
másképp csinálja…
Azok,
akik kint hagyták a mínuszokban száradni a ruhadarabjaikat levonhatták azt a
rideg, de felettébb szórakoztató tanulságot, hogy a fizika víz fagyására
vonatkozó alapvetései nem szűnnek meg létezni az aggteleki karsztvonulatok
között. A fagyott zoknikból, alsóneműkből és aláöltözőkből kortárs szobor-kompozíciók
születtek így, amiket meghökkenve mutogattunk körbe egymásnak…igazi barlangász
catwalk…
Este
Bence és Enzo is megérkeztek, akik a sikeresen abszolvált vizsgájuk után
csatlakoztak hozzánk. Egyszerre koccinthattunk
ezért a) a sikeres vizsgájukra b) az átélt közös izgalmakra c) és minden
sikeres és izgalmas átélt egyéb dologra. Igazi nótaest bontakozott ki, amikor
előkerült a legendás barlangász daloskönyv.
Baradla barlang
Egy
hajnalba nyúló szombati napot egy kissé korai vasárnapi kelés követett. Az
egész napos túránk célja a Baradla-barlang volt. Aggtelekről egészen Jósvafőig
sétáltunk át a hosszú barlangrendszerben, némi kitérővel a varázslatos
retekágba. Kiegészültünk egy újabb túravezetővel Zsolt személyében és
legnagyobb örömünkre ismét velünk tartott Stieber úr.
Eleink
barlanghoz köthető viselkedési szokásain át a barlangjárás kezdeti szakaszáig,
annak fejlődéséig és egészen a mai törekvésekig átívelően színes képet
festettek a túravezetőink egy képzeletbeli barlangfalra nekünk és mi csak csendben,
mint egy mesét hallgattuk mindezt.
 |
| A csapat a Baradla-barlang előtt. |
Annyi
új információval gazdagodtunk, hogy leírni is sok lenne itt. Ez egyfajta
kifogás is arra, hogy befejezzem a hétvége történetéről a hosszúra nyúlt beszámolóm
és másnak is teret adjak az élménybeszámolóra.
Köszönjük
a túravezetőknek, oktatóknak ezt a hatalmas élményt, ami nagyon hasznos
tapasztalat volt. Komoly ízelítőt kaptunk a barlangász világról, a
barlangász-hagyományokról, a barlangi csodákról, a csapat jelentőségéről és
önmagunkról. Alig várjuk a folytatást.
by Virág
Aggteleki beszámoló
Az
alapfokú barlangász tanfolyam 2019. február elején kezdődött el. Erre már a
tavaly decemberi jelentkezés óta készültem is lelkiekben ezerrel, és nagy
izgalommal kezdtem végre bele. Mint ahogyan a többi társam is. Az a benyomásom,
hogy mindenkit, aki belevágott ebbe a kis kalandba, gyorsan és nagy erőkkel
szippantotta be a barlangász-életérzés, ami az egész tanfolyam légkörén
érzékelhető és ami elől nincs menekvés, ha valaki egyszer beleszagolt.
De
az új szenvedély általi elhivatottságot úgy hiszem biztonsággal állíthatom,
hogy végleg az első tanfolyami hosszúhétvége pecsételte meg a festői Jósvafő
lágy ölén. A meglepően komfortos turistaházban kaptunk szállást a hétvégére – amely,
mint később kiderült csak a jól szervezett beetetés része, és aminek az értékét
majd a leendő hosszúhétvégés szállásaink kényelmi szintjének jelentős
csökkenése csak még inkább fel fogja értékelni – sok szobával, konyhával,
fürdőszobával.
A
két majdnem teljes nap során, amit szerencsém volt eltölteni ebben a jópofa
formákkal teli csapatban, 3 barlangot sikerült többé-kevésbé bejárnunk. Bátran
mondhatom, hogy mindegyik teljesen máshogy, de hatalmas élményt adott.
 |
| A csapat. Fotó: Jóföldi Zsolt |
A
szombat reggelt a csapat felével a Szabadság-barlangban kezdtük 10 óra tájban
egy 40 perces autóutat követően. Az idő csodás volt, a metsző hideg ellenére
ezer ágra sütött a nap, csiripeltek a madarak, gyönyörű későtéli-koratavaszi
időjárással ajándékozott meg minket a természet. Na de hát mit is érdekelt
mindez minket, hiszen mi lefele, a föld gyomra felé vettük az irányt, és
siettünk a mélybe, ahogyan tudtunk menedéket keresve a kinti fagyos idő ellen.
Itt már a sötétség, és az egyre növekvő adrenalin vette át a didergés helyét,
ami a barlangban befelé haladva az egyre sűrűbben feltűnő denevér és cseppkő
formációk hatására ámulatba csapott át. Aztán jött a meglepetés. Ami, legyünk
őszinték, nem ért váratlanul, mert eleget hallottunk már ennek a barlangnak a
több mint 100 m hosszú, szivatós-kavicsos-térdgyilkolós kuszodájáról. De azért
ott, élőben mégiscsak más. És még csak nem is volt annyira szörnyű, mint
amennyire beharangozták az utána következő különböző vízszintes és függőleges
szűkület-variációkhoz képest. Amik a barlang végpontja felé közeledve néhol
párosultak a kissé megemelkedett szén-dioxid szint enyhén bódító erejével. De a
barlang csodálatosan szép cseppkövei, és a Matyihoz képest változatos
kihívásokban bővelkedő mászásai gyorsan feledtették a szén-dioxid „sokkot”.
 |
Szabadság-barlang. Fotó:Bongyor |
 |
Szabadság-barlang. Fotó:Bongyor |
A
túra összességében nagyjából 6 óra hosszú volt, és a végén agyagtól
felismerhetetlenségig sáros overallban, kellemesen elfáradva értünk ki a még
hideg, már kevésbé napos, de még mindig csodaszép erdőbe. Csináltunk néhány
szuper menőnek szánt, de végül extrém pózoktól mentes csoportképet, és
megfáradtan, éhesen értünk vissza a szálláshelyre.
Az
utolsó Jósvafőn töltött napunkat a híres-neves Baradla-barlangnak szenteltük. A
legtöbbünk járt is itt már élete során – a tanfolyamosok közül persze csak
civilben. Engem kb. 10 éves koromban hoztak el a szüleim, úgyhogy sokra nem
emlékeztem. Ellenben édesanyámtól (aki maga is barlangász volt fiatal korában)
azt kaptam útravalóul, hogy a Retek-ágba mindenképp nézzek be, ha lehetőségem
adódik rá, mert az csodaszép. Természetesen nem is hazudott, valóban
egyedülálló élmény volt az aznapi túránk egyetlen „overallos” része, a
Retek-ág, ami a benne megtalálható retek alakú cseppkő-képződményekről kapta
kicsit furcsán csengő, ám méltó nevét. A barlangtúrának ezen pontjáig olyan
megtiszteltetésben volt részünk, hogy Stieber József barlangklíma kutató
vezetett végig bennünket a barlangon, és a kiemelt helyeken olyan
kulisszatitkokat is elárult nekünk, amiket egyébként a hasonló túrákon nem
kötnek a látogatók orrára. Érdekes történeteivel fűszerezett túránk a végére kifejezetten hosszúra sikeredett, egy becsületes 8-9 km-es távot tudhattunk magunk mögött a nap végére. Azt
hiszem talán mégse csak a kihívásokért bújunk mi le a föld mélyére, hanem a
hasonló pillanatokért is: amikor az Óriások termében megszólal a zene,
felkapcsolódnak a lámpák és muszáj állni, nézni, érezni a szépséget.
 |
Baradla-barlang. Fotó:Bongyor |
A
hétvégét a csapat ráérősebb fele a Baradla kijáratnál elhelyezkedő kis
étteremben zárta egy jól megérdemelt lakomával. Gyors pakolás után aztán uzsgyi
haza, a jó meleg ágyba, hogy aztán a rákövetkező héten élvezhessük a hétvége
gyümölcsét: az örökké visszatérő izomlázat, és az új élményeket, amiket sokáig
mesélünk még a családunknak és barátainknak.
 |
| Baradla-barlang. Fotó: Jóföldi Zsolt |
by Dorina
10 dolog, amit megtanultam
az első barlangász nagy túrán, Aggteleken
“Az okos ember saját
hibáiból tanul, a bölcs a másokéból.”
1. Ne
az utolsó pillanatban vásárolj felszerelést
Barlangász
boltba először – jól jegyezd meg – NEM az első nagy túra előtt közvetlenül 1
héttel megyünk. Ezer százalék, hogy fel akarod majd vásárolni a boltot, kezdve
mondjuk a pink barlangász bag-től a női "állva pisilő" tölcsérig. Az
impulzív vásárlások során sajnos nem mindig a leghasznosabb dolgokat
vásároljuk, hanem inkább a legfeleslegesebbet. Indulás előtt 3 nappal így kissé
izgatottan telefonáltam a Speleo-ba, hogy lemondjam a (sok minden más mellett)
megrendelt műnyulat, mire legnagyobb meglepetésemre, a túloldalon teljes
nyugalommal, mondhatni jókedvvel fogadták az infót.
Ennek feltételezhető okára a
tanfolyamtársaim világítottak rá: volt, aki háromszor ment vissza újra szabatni
az overállját, és volt, akinek még a túrára sem készül el az overállja. Ekkor
kezdtem csak igazán aggódni, hiszen péntek késő délutánra időzítettük az
overáll átvételét és péntek este indultunk – szerencsémre pont elkészült.
2. Ha
választani lehet, mindig a kisebb hátizsákot válaszd
Ezt
gyakorlott túrázóktól is hallani fogod: minél nagyobb a hátizsákod, annál több
felesleges dolgot fogsz magaddal vinni. Ez a bag-választásra éppúgy igaz: ha
nagy bag-gel mész, félő, hogy nemcsak gyúrni fogsz vállra, de esetleg leversz
vele néhány cseppkövet és felébreszted álmukból a denevéreket, szóval a barlang
bejáratánál fogod hagyni.
+Tipp:
a pink szín egy közkedvelt szín barlangászok körében (nem).
3. Csomózni,
csomózni és csomózni! Avagy a páleszt és a pruszikot ne hagyd otthon, de a
jókedvet se
A
jó tanfolyamos mindenhova pruszikkal a kezében megy, reggel és este is
lelkiismeretesen gyakorolja a perecfület, a visszafűzött perecet, bulint és a
duplahalászt! A még jobb tanfolyamos egyik kezével koccint, másikkal már
csukott szemmel is bulint csomóz a Jósvafői hadiszállás előszobai asztalának
lábára.
Ennyi alkoholt egy asztalon elférni (és
eltűnni) még nem láttam, de a barlangász Daloskönyv szövegeiből kiindulva ez
nem egy ritka látvány. A péntek este egyik tipikus életképe, ahogyan a csoport
fele az asztal alatt matat, néhányan énekelnek, néhányan hangosan
beszélnek-nevetgélnek, néhányan töltik a poharakat, néhányan pedig ezt mind
egyszerre.
4. Ne
érj a cseppkövekhez, és ne világíts a denevérre
A Szabadság-barlang bevezető
„turistás-szakaszán” rácsodálkoztunk, mennyire eltérő jellegű barlangban
járunk, mint a Mátyás-hegyi: ámuldoztunk a csodálatos és mindenféle cseppkő
formációk, valamint az apró, alvó denevérek láttán, akikre az egyre szűkülő
járatok miatt nagyon oda kellett figyelni, hogy le ne verjük őket, így
elölről-hátra vándorolt az infó, hogy balra-jobbra denevér. Aztán hamar térdre,
majd hason csúszásra kényszerített minket a barlang, és ez így is maradt a túra
80%-ban.
5. Klausztrofóbiás
vagy? Akkor a barlangászat és a Szabadság-barlang nem a te műfajod
Hallottunk olyan legendáról, hogy valaki
klausztrofóbiával indult neki a tanfolyamnak, amit a tanfolyam végére sikerült
is leküzdenie. Jómagam is azt vallom, hogy kutyaharapást szőrivel, de amilyen kuszoda
fogadott minket a Szabadság-barlangban, az a nem-fóbiásnak is megdobogtatta a
szívét. Végeláthatatlan, szűk, néha csúszós-saras, néha kőtörmelékes
térdgyilkos járaton kellett keresztül kúszni (térdvédő ide kötelező!), ahol
gyakran a fejed is csak oldalra fordítva fért el, a port az előtted haladók
pedig felkavarták. Ennél jobb kardióedzést nem is tudnék elképzelni. Aztán
tartottunk egy kis pihenőt félúton, ahol hanyatt fekve az orrunk hegye a
„plafont” súrolta. Itt morfondíroztunk, hogy vajon milyen magas kőhalom lehet
felettünk, és egyetértettünk, mennyire nem lenne jó itt klausztrofóbiázni.
Mindeközben fontos feladattal voltunk megbízva mi is: mérni kellett a
szén-dioxid szintet.
6. A
vízálló fejlámpa ajánlott, de rossz nélküle
A február végi mínusz fokokból enyhülés
volt belépni a meleg Kossuth-barlangba, ahol kis csúszós-saras szakasz után
kezdetét vette az újabb lélegzetelállító kaland: a fényviszonyok miatt
türkizkéknek látszó barlangi tó felett kiépített drótkötélhídon kellett
egyensúlyozni, utunkat pedig lépősodronyok segítették a végpontig, azaz a
Reménytelen-szifonig. Aztán a társaság fele úszva indult visszafelé, a száraz
részen közlekedő túratársakra bízva a nem-vízálló fejlámpát.
7. Vizesbarlangból
kijövet fussatok versenyt a fürdőszobáig
A barlangi tavakban úszni tehát
fenomenális és kihagyhatatlan kaland, a barlangból kimenni a mínusz fokokba
annál kevésbé. Jósvafő lakói persze biztosan szokva vannak az olyan látványhoz,
hogy vizes overállban ki gyorsabb, ki lassabb tempóban, ki sikoltozva, ki pedig
az út mellett futó patakban szalad a szállásig egy random téli napon. Nekem
potyogtak a könnyeim a nevetéstől, nem tűnhettünk százasnak.
8. Tanuld
meg gyorsan görgetni a barlangász daloskönyvet, egy fél napos túra előtt pedig ildomos legalább 3+ órát aludni
Talán egy órát próbálkoztunk a barlangász
Daloskönyv eléneklésével, de már ott elakadt a történet, hogy megegyezzünk,
melyik dalt énekeljük. Ezért végül a Karaoke estet hajnali 3-ig Tóth Attila
szolgáltatta. Miután lefeküdtünk, már keltünk is, ami éreztette hatását a
hosszú túrán…
9.
Óriási
barlangélményre vágysz? Irány a Baradla!
Vasárnap egy fél-napos Baradla-barlang
túra keretében a tanfolyamvezető Stieber Bence édesapja, Stieber József tartott
nekünk egy kisebb előadást, amelyet nagy érdeklődéssel hallgattunk. Lenyűgöző
képződmények tárultak elénk, miközben többek között megtudtuk, hogy már 4 órás
barlangban tartózkodás során kimutathatóan megváltozhat a vérképünk. A
Retek-ágat felderítve még egy utolsót pancsoltunk, majd egyre éhesebben az
óriás cseppkövekben csokoládéfajtákat kezdtünk felfedezni. A túra TOP élménye a
Hangverseny-teremben ért minket, ahol zenére fényjáték emelte ki az egyes
cseppköveket. Ez annyira gyönyörű volt, hogy meg is könnyeztem. Vétek kihagyni.
Vizes, saras, ázott csizma és overáll?
Biztosan nem akarod sem a hátizsákodba, sem a sofőröd autójába bedobni, így a
felszerelésed egyik legfontosabb kiegészítője lesz az óriás kukászacskó. Olcsó
is, nagy is, vízhatlan is.
by
Anikó
No comments:
Post a Comment