Monday, March 4, 2019

Aggteleki tanfolyamos túra beszámolók (2019.02.22-24.)



Aggteleki nagytúra
…avagy jól megjártuk

Barlangász-tanoncok lennénk…
A barlangásszá válás útjai megannyi határcseppkővel vannak kikövezve, melyeken mi, barlangász-palánták (speleologist minor vulgaris) kúszva, traverzálva, vagy az esetek döntő többségében, botladozva lépegetünk fokozatosan előre, hogy tapasztaltabb társaink segítségével elsajátítsuk a biztos alapokat.
A 2019-es alaptanfolyam kiscsapata is új mérföldkőhöz érkezett, amikor eljött a várva várt pillanata az első nagy közös hétvégi túránknak az aggteleki karsztvidék meseszerű barlangvilágában.
A tanfolyamon már a bemutatkozások során kiderült, hogy nagyon vegyes összetételű társaság jött össze, különböző motivációtól vezérelve. Van, aki elsődlegesen kalandvágyból jelentkezett, hogy tovább feszegesse a határait, van olyan társunk, aki a családi hagyományt szeretné folytatni és vagyunk páran, akik kíváncsiságból vágtunk bele az egészbe.
A közös nevező és hajtóerő talán mindegyikünknél az, hogy szeretnénk megismerni a föld alatt rejtőző csodabirodalmakat.

Kell egy csapat…
A hétvége jó alkalmat kínált az összecsiszolódásra is, mert az alapvető udvariassági formalitásokon ugyan már sikerült átlendülnünk, de a kissé félszeg és olykor hallgatag szemlélődésen bőven innen bivakoltunk még, ami komikus szituációkat is eredményezett már köztünk. A szerdai nyílt túrák alkalmával olyan furcsa diskurzusok hangzottak el a barlang mélyén, hogy:
„elnézést, de te mit ajánlanál…fejjel vagy inkább lábbal előre?”
vagy, hogy „ha nem probléma, légyszi biztosíts, mert úgy érzem, elkezdtem lefele csúszni a lejtőn”
és az örök klasszikus „köszi, hogy rádléphettem”
Megtanultuk időközben, hogy a barlangászat egy igazi csapatban végzett tevékenység, egymást segítve, támogatva kell haladni és csak annyira vagyunk erősek, amennyire a csapat leggyengébb tagja az…szóval nincs más hátra…kell egy csapat.

Aggtelekre rea meneh utu
Az oktatóink előre felkészítettek minket, hogy milyen alapvető felszerelésekre lesz szükségünk az esti pálinkán túl a túrákhoz és vegyük ezt komolyan, mert egyben a túléléshez is.
Ennek fele se tréfa és a magam részéről elmondható, hogy némileg megalapozottnak bizonyultak a hiányos felszerelés miatti aggályok, mert az overálom nem készült el időre és pénteken még nagy gumicsizma felderítő akcióval töltöttem a bepakolás helyett az indulás előtti értékes és vészesen fogyatkozó időt. Közben szemlátomást ki-ki a maga démonjaival vívott ádáz csatát, mert egymás után jöttek a zavaros üzenetek a társaimtól is, hogy hol vannak a fejvédők, hány aláöltöző kell, nekem nincs még műnyulam, mi is az a lavinazsinór és mi is az, ami nem lavinazsinór… Valaki feltette azt a merészen őszinte, de jogalapot nem nélkülöző kérdést is, hogy vajon hogy fogjuk egymást elviselni ennyi ideig összezárva.
Az utazás önmagában is élmény volt, mert a sokat látott és annál is többet megélt 105-ös kisbusz fedélzetén megismerkedhettünk Attilával, ID-vel és Katinkával, akik tapasztalt barlangászok révén megannyi anekdotával tették színesebbé az utat.
Ahogy az Aggteleki Nemzeti Park girbegurba betonútjain kanyarogva közeledtünk a végcélunk felé, az orkánerejű szél felkavarta a színes avart körülöttünk az esti reflektorfényben és én úgy éreztem, hogy a 105-ös járatnak a torony megadta a felszállási engedélyt, a kaland hivatalosan itt és most a kezdetét vette.

A 105-ös kisbusz.

Szombati bar(l)angolás
A péntek este a megérkezés, a szobák elfoglalása, az összecsiszolódás és persze az első koccintások jegyében telt a híres nevezetes szódás szállás eklektikusan otthonos berkeiben.
Fogadni mertem volna, hogy a hajnalig tartó zsivaj után nehezen indul majd a reggeli barlangmenet, de a meglepetésemre mindenki készenlétben várta az indulás pillanatát. Két csoportba rendeződve a Vass Imre és a Szabadság Barlang felé vettük az irányt a túravezetőkkel. (Mivel a Vass Imre barlangba tartó csoporthoz csatlakoztam, a másik túra krónikáinak megírása másra vár.)

Vass Imre barlang
Szerencsések voltunk, mert Attila és Cuccos mellett, Stieber József úr is csatlakozott hozzánk, aki az aggteleki barlangvilág egyik legjobb ismerője. Megtudtuk, hogy a barlangban jelenleg is komoly kutatómunkálatok folynak teljes gőzerővel és nagyon érdekes eredmények születettek többek között a barlangi vízrendszerhálózat vizsgálata kapcsán. Attila is sokat dolgozik a feltárásokon, a tapasztalatait megosztotta velünk és a barlangkutatás iránti lelkesedése kicsit ránk is átragadt, amikor annak izgalmait ecsetelte.
A barlangban telelő denevérpopulációt is megszemlélhettük haladás közben az elénk táruló cseppkő alakzatokkal együtt. A kedvencem a fehéren csillogó kísértet nevű képződmény volt, ami vészjósló neve ellenére alapvetően egy hatalmas cukormázzal bevont pufók süteményre hasonlított. Valaki felvetette, hogy gondolt már arra is, hogy minden csokiból van a barlangban, amiből csipegethetne útközben.

A Vass Imre barlang bejáratánál.
Kossuth barlang
A vizes barlangjárás mikéntje még induláskor is balladai homályba burkolózott (számomra), mert sehogy sem volt világos, hogy mennyire is vizes, ami vizes, avagy megússzuk e szárazon és, hogy egyáltalán megakarjuk e úszni.
Az aggályok szerencsére cseppet sem igazolódtak be, mert még órákig kalandoztunk volna még lelkesedésünkben a víz felett átívelő drótköteleken egyensúlyozva az izgalmas barlangi terepen. Csuromvizesen ázva-fázva, de széles mosolyú ábrázattal hagytuk magunk mögött a barlangot miközben kifele menet, ahogy viziszörnyként a rácsok mögül felbukkantunk a napvilágra, egy éppen arra kiránduló család számára okozhattunk több ismeretlenes egyenletet. Remélem, hogy azóta túltették magukat az eseten.

Este van, este van (?!)
A barlangjárás valami időnyelő csapda lehet…amire feleszméltünk már el is telt a szombati nap aktív része.
Igazi csapatépítő játékok bontakoztak ki spontán módon közben, mint például az, hogy hogy teregessünk ki egy rakat csuromvizes ruhát a rendelkezésünkre álló szűkösnek mondható felületek maximális igénybevételével. Volt, aki a szarvasagancs relikviákra voksolt és volt, aki majdnem odakozmálta a fűtőtestre gyors száradás reményében pozícionált friss és ropogós overált. Nemhiába…elvégre mindenki másképp csinálja…
Azok, akik kint hagyták a mínuszokban száradni a ruhadarabjaikat levonhatták azt a rideg, de felettébb szórakoztató tanulságot, hogy a fizika víz fagyására vonatkozó alapvetései nem szűnnek meg létezni az aggteleki karsztvonulatok között. A fagyott zoknikból, alsóneműkből és aláöltözőkből kortárs szobor-kompozíciók születtek így, amiket meghökkenve mutogattunk körbe egymásnak…igazi barlangász catwalk…
Este Bence és Enzo is megérkeztek, akik a sikeresen abszolvált vizsgájuk után csatlakoztak hozzánk. Egyszerre koccinthattunk ezért a) a sikeres vizsgájukra b) az átélt közös izgalmakra c) és minden sikeres és izgalmas átélt egyéb dologra. Igazi nótaest bontakozott ki, amikor előkerült a legendás barlangász daloskönyv.

Baradla barlang
Egy hajnalba nyúló szombati napot egy kissé korai vasárnapi kelés követett. Az egész napos túránk célja a Baradla-barlang volt. Aggtelekről egészen Jósvafőig sétáltunk át a hosszú barlangrendszerben, némi kitérővel a varázslatos retekágba. Kiegészültünk egy újabb túravezetővel Zsolt személyében és legnagyobb örömünkre ismét velünk tartott Stieber úr.
Eleink barlanghoz köthető viselkedési szokásain át a barlangjárás kezdeti szakaszáig, annak fejlődéséig és egészen a mai törekvésekig átívelően színes képet festettek a túravezetőink egy képzeletbeli barlangfalra nekünk és mi csak csendben, mint egy mesét hallgattuk mindezt.
 
A csapat a Baradla-barlang előtt.

Annyi új információval gazdagodtunk, hogy leírni is sok lenne itt. Ez egyfajta kifogás is arra, hogy befejezzem a hétvége történetéről a hosszúra nyúlt beszámolóm és másnak is teret adjak az élménybeszámolóra.
Köszönjük a túravezetőknek, oktatóknak ezt a hatalmas élményt, ami nagyon hasznos tapasztalat volt. Komoly ízelítőt kaptunk a barlangász világról, a barlangász-hagyományokról, a barlangi csodákról, a csapat jelentőségéről és önmagunkról. Alig várjuk a folytatást.

by Virág

Aggteleki beszámoló

Az alapfokú barlangász tanfolyam 2019. február elején kezdődött el. Erre már a tavaly decemberi jelentkezés óta készültem is lelkiekben ezerrel, és nagy izgalommal kezdtem végre bele. Mint ahogyan a többi társam is. Az a benyomásom, hogy mindenkit, aki belevágott ebbe a kis kalandba, gyorsan és nagy erőkkel szippantotta be a barlangász-életérzés, ami az egész tanfolyam légkörén érzékelhető és ami elől nincs menekvés, ha valaki egyszer beleszagolt.

De az új szenvedély általi elhivatottságot úgy hiszem biztonsággal állíthatom, hogy végleg az első tanfolyami hosszúhétvége pecsételte meg a festői Jósvafő lágy ölén. A meglepően komfortos turistaházban kaptunk szállást a hétvégére – amely, mint később kiderült csak a jól szervezett beetetés része, és aminek az értékét majd a leendő hosszúhétvégés szállásaink kényelmi szintjének jelentős csökkenése csak még inkább fel fogja értékelni – sok szobával, konyhával, fürdőszobával.
A két majdnem teljes nap során, amit szerencsém volt eltölteni ebben a jópofa formákkal teli csapatban, 3 barlangot sikerült többé-kevésbé bejárnunk. Bátran mondhatom, hogy mindegyik teljesen máshogy, de hatalmas élményt adott. 

              A csapat. Fotó: Jóföldi Zsolt

A szombat reggelt a csapat felével a Szabadság-barlangban kezdtük 10 óra tájban egy 40 perces autóutat követően. Az idő csodás volt, a metsző hideg ellenére ezer ágra sütött a nap, csiripeltek a madarak, gyönyörű későtéli-koratavaszi időjárással ajándékozott meg minket a természet. Na de hát mit is érdekelt mindez minket, hiszen mi lefele, a föld gyomra felé vettük az irányt, és siettünk a mélybe, ahogyan tudtunk menedéket keresve a kinti fagyos idő ellen. Itt már a sötétség, és az egyre növekvő adrenalin vette át a didergés helyét, ami a barlangban befelé haladva az egyre sűrűbben feltűnő denevér és cseppkő formációk hatására ámulatba csapott át. Aztán jött a meglepetés. Ami, legyünk őszinték, nem ért váratlanul, mert eleget hallottunk már ennek a barlangnak a több mint 100 m hosszú, szivatós-kavicsos-térdgyilkolós kuszodájáról. De azért ott, élőben mégiscsak más. És még csak nem is volt annyira szörnyű, mint amennyire beharangozták az utána következő különböző vízszintes és függőleges szűkület-variációkhoz képest. Amik a barlang végpontja felé közeledve néhol párosultak a kissé megemelkedett szén-dioxid szint enyhén bódító erejével. De a barlang csodálatosan szép cseppkövei, és a Matyihoz képest változatos kihívásokban bővelkedő mászásai gyorsan feledtették a szén-dioxid „sokkot”. 

Szabadság-barlang. Fotó:Bongyor

       Szabadság-barlang. Fotó:Bongyor

A túra összességében nagyjából 6 óra hosszú volt, és a végén agyagtól felismerhetetlenségig sáros overallban, kellemesen elfáradva értünk ki a még hideg, már kevésbé napos, de még mindig csodaszép erdőbe. Csináltunk néhány szuper menőnek szánt, de végül extrém pózoktól mentes csoportképet, és megfáradtan, éhesen értünk vissza a szálláshelyre. 
A következő túra a Kossuth-barlangba tartott. Ez a barlang teljesen más jellegű volt, mint a Szabadság. A víz által kivájt járatai érdekes formákat alakítottak ki, és a meanderező főágban haladva az alattunk folydogáló – hol sekélyebb, hol mélyebb – patakon át/fölött/mellett kellett lavírozunk. A víz jelenléte, és a mászást megkönnyítő plusz lépések a víz alatt és fölött különleges élményekkel gazdagították az eddigi barlangokról kialakított képünk, és ámulatból ámulatba estünk az izgalmas és meglepően változatos „terep” felfedezésre során. A visszaút már sietősebb volt, amit a bátrabbak a patakban úszva abszolváltak. A szállásra vacogva történő visszakocogás, és egy gyors forró fürdő után, a felszerelés rendbetételét követően már mi is a jól befűtött szállás, és az italok jótékony belülről való melengető hatását élvezhettünk. Az este barlangász dalokkal, sok-sok nevetéssel és sok újdonsült baráttal gazdagított.

Az utolsó Jósvafőn töltött napunkat a híres-neves Baradla-barlangnak szenteltük. A legtöbbünk járt is itt már élete során – a tanfolyamosok közül persze csak civilben. Engem kb. 10 éves koromban hoztak el a szüleim, úgyhogy sokra nem emlékeztem. Ellenben édesanyámtól (aki maga is barlangász volt fiatal korában) azt kaptam útravalóul, hogy a Retek-ágba mindenképp nézzek be, ha lehetőségem adódik rá, mert az csodaszép. Természetesen nem is hazudott, valóban egyedülálló élmény volt az aznapi túránk egyetlen „overallos” része, a Retek-ág, ami a benne megtalálható retek alakú cseppkő-képződményekről kapta kicsit furcsán csengő, ám méltó nevét. A barlangtúrának ezen pontjáig olyan megtiszteltetésben volt részünk, hogy Stieber József barlangklíma kutató vezetett végig bennünket a barlangon, és a kiemelt helyeken olyan kulisszatitkokat is elárult nekünk, amiket egyébként a hasonló túrákon nem kötnek a látogatók orrára. Érdekes történeteivel fűszerezett túránk a végére kifejezetten hosszúra sikeredett, egy becsületes 8-9 km-es távot tudhattunk magunk mögött a nap végére. Azt hiszem talán mégse csak a kihívásokért bújunk mi le a föld mélyére, hanem a hasonló pillanatokért is: amikor az Óriások termében megszólal a zene, felkapcsolódnak a lámpák és muszáj állni, nézni, érezni a szépséget.
 

  Baradla-barlang. Fotó:Bongyor

 

A hétvégét a csapat ráérősebb fele a Baradla kijáratnál elhelyezkedő kis étteremben zárta egy jól megérdemelt lakomával. Gyors pakolás után aztán uzsgyi haza, a jó meleg ágyba, hogy aztán a rákövetkező héten élvezhessük a hétvége gyümölcsét: az örökké visszatérő izomlázat, és az új élményeket, amiket sokáig mesélünk még a családunknak és barátainknak.

         Baradla-barlang. Fotó: Jóföldi Zsolt

 by Dorina


10 dolog, amit megtanultam az első barlangász nagy túrán, Aggteleken
“Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs a másokéból.”

1.   Ne az utolsó pillanatban vásárolj felszerelést
Barlangász boltba először – jól jegyezd meg – NEM az első nagy túra előtt közvetlenül 1 héttel megyünk. Ezer százalék, hogy fel akarod majd vásárolni a boltot, kezdve mondjuk a pink barlangász bag-től a női "állva pisilő" tölcsérig. Az impulzív vásárlások során sajnos nem mindig a leghasznosabb dolgokat vásároljuk, hanem inkább a legfeleslegesebbet. Indulás előtt 3 nappal így kissé izgatottan telefonáltam a Speleo-ba, hogy lemondjam a (sok minden más mellett) megrendelt műnyulat, mire legnagyobb meglepetésemre, a túloldalon teljes nyugalommal, mondhatni jókedvvel fogadták az infót.
Ennek feltételezhető okára a tanfolyamtársaim világítottak rá: volt, aki háromszor ment vissza újra szabatni az overállját, és volt, akinek még a túrára sem készül el az overállja. Ekkor kezdtem csak igazán aggódni, hiszen péntek késő délutánra időzítettük az overáll átvételét és péntek este indultunk – szerencsémre pont elkészült.

2.   Ha választani lehet, mindig a kisebb hátizsákot válaszd
Ezt gyakorlott túrázóktól is hallani fogod: minél nagyobb a hátizsákod, annál több felesleges dolgot fogsz magaddal vinni. Ez a bag-választásra éppúgy igaz: ha nagy bag-gel mész, félő, hogy nemcsak gyúrni fogsz vállra, de esetleg leversz vele néhány cseppkövet és felébreszted álmukból a denevéreket, szóval a barlang bejáratánál fogod hagyni.
+Tipp: a pink szín egy közkedvelt szín barlangászok körében (nem).

3. Csomózni, csomózni és csomózni! Avagy a páleszt és a pruszikot ne hagyd otthon, de a jókedvet se
A jó tanfolyamos mindenhova pruszikkal a kezében megy, reggel és este is lelkiismeretesen gyakorolja a perecfület, a visszafűzött perecet, bulint és a duplahalászt! A még jobb tanfolyamos egyik kezével koccint, másikkal már csukott szemmel is bulint csomóz a Jósvafői hadiszállás előszobai asztalának lábára.
Ennyi alkoholt egy asztalon elférni (és eltűnni) még nem láttam, de a barlangász Daloskönyv szövegeiből kiindulva ez nem egy ritka látvány. A péntek este egyik tipikus életképe, ahogyan a csoport fele az asztal alatt matat, néhányan énekelnek, néhányan hangosan beszélnek-nevetgélnek, néhányan töltik a poharakat, néhányan pedig ezt mind egyszerre.

4.   Ne érj a cseppkövekhez, és ne világíts a denevérre
A Szabadság-barlang bevezető „turistás-szakaszán” rácsodálkoztunk, mennyire eltérő jellegű barlangban járunk, mint a Mátyás-hegyi: ámuldoztunk a csodálatos és mindenféle cseppkő formációk, valamint az apró, alvó denevérek láttán, akikre az egyre szűkülő járatok miatt nagyon oda kellett figyelni, hogy le ne verjük őket, így elölről-hátra vándorolt az infó, hogy balra-jobbra denevér. Aztán hamar térdre, majd hason csúszásra kényszerített minket a barlang, és ez így is maradt a túra 80%-ban. 

5.  Klausztrofóbiás vagy? Akkor a barlangászat és a Szabadság-barlang nem a te műfajod
Hallottunk olyan legendáról, hogy valaki klausztrofóbiával indult neki a tanfolyamnak, amit a tanfolyam végére sikerült is leküzdenie. Jómagam is azt vallom, hogy kutyaharapást szőrivel, de amilyen kuszoda fogadott minket a Szabadság-barlangban, az a nem-fóbiásnak is megdobogtatta a szívét. Végeláthatatlan, szűk, néha csúszós-saras, néha kőtörmelékes térdgyilkos járaton kellett keresztül kúszni (térdvédő ide kötelező!), ahol gyakran a fejed is csak oldalra fordítva fért el, a port az előtted haladók pedig felkavarták. Ennél jobb kardióedzést nem is tudnék elképzelni. Aztán tartottunk egy kis pihenőt félúton, ahol hanyatt fekve az orrunk hegye a „plafont” súrolta. Itt morfondíroztunk, hogy vajon milyen magas kőhalom lehet felettünk, és egyetértettünk, mennyire nem lenne jó itt klausztrofóbiázni. Mindeközben fontos feladattal voltunk megbízva mi is: mérni kellett a szén-dioxid szintet. 

6.   A vízálló fejlámpa ajánlott, de rossz nélküle
A február végi mínusz fokokból enyhülés volt belépni a meleg Kossuth-barlangba, ahol kis csúszós-saras szakasz után kezdetét vette az újabb lélegzetelállító kaland: a fényviszonyok miatt türkizkéknek látszó barlangi tó felett kiépített drótkötélhídon kellett egyensúlyozni, utunkat pedig lépősodronyok segítették a végpontig, azaz a Reménytelen-szifonig. Aztán a társaság fele úszva indult visszafelé, a száraz részen közlekedő túratársakra bízva a nem-vízálló fejlámpát.

7.   Vizesbarlangból kijövet fussatok versenyt a fürdőszobáig
A barlangi tavakban úszni tehát fenomenális és kihagyhatatlan kaland, a barlangból kimenni a mínusz fokokba annál kevésbé. Jósvafő lakói persze biztosan szokva vannak az olyan látványhoz, hogy vizes overállban ki gyorsabb, ki lassabb tempóban, ki sikoltozva, ki pedig az út mellett futó patakban szalad a szállásig egy random téli napon. Nekem potyogtak a könnyeim a nevetéstől, nem tűnhettünk százasnak.

8. Tanuld meg gyorsan görgetni a barlangász daloskönyvet, egy fél napos túra előtt pedig ildomos legalább 3+ órát aludni
Talán egy órát próbálkoztunk a barlangász Daloskönyv eléneklésével, de már ott elakadt a történet, hogy megegyezzünk, melyik dalt énekeljük. Ezért végül a Karaoke estet hajnali 3-ig Tóth Attila szolgáltatta. Miután lefeküdtünk, már keltünk is, ami éreztette hatását a hosszú túrán…

9.    Óriási barlangélményre vágysz? Irány a Baradla!
Vasárnap egy fél-napos Baradla-barlang túra keretében a tanfolyamvezető Stieber Bence édesapja, Stieber József tartott nekünk egy kisebb előadást, amelyet nagy érdeklődéssel hallgattunk. Lenyűgöző képződmények tárultak elénk, miközben többek között megtudtuk, hogy már 4 órás barlangban tartózkodás során kimutathatóan megváltozhat a vérképünk. A Retek-ágat felderítve még egy utolsót pancsoltunk, majd egyre éhesebben az óriás cseppkövekben csokoládéfajtákat kezdtünk felfedezni. A túra TOP élménye a Hangverseny-teremben ért minket, ahol zenére fényjáték emelte ki az egyes cseppköveket. Ez annyira gyönyörű volt, hogy meg is könnyeztem. Vétek kihagyni.

10. A kukás zacskó a legjobb barátod
Vizes, saras, ázott csizma és overáll? Biztosan nem akarod sem a hátizsákodba, sem a sofőröd autójába bedobni, így a felszerelésed egyik legfontosabb kiegészítője lesz az óriás kukászacskó. Olcsó is, nagy is, vízhatlan is.

by Anikó

No comments:

Post a Comment